Officina '96 Kiadó - könyvkiadás

TRIANON egy angol szemével

Sir Bryan Cartledge könyvének történetirodalmi érdeme

Sir Bryan Cartledge a magyar kiadás számára írt előszavában tiszteletre méltó őszinteséggel számol be azokról a korlátokról, melyekhez írás közben igazodnia kellett, tekintve, hogy műve egy könyvsorozat egyik darabjául készült. Ennek következtében Cartledge munkája két témával foglalkozik: az 1919–1920-ban bekövetkezett magyar tragédia két főszereplőjével, és a trianoni „békeszerződés” körülményeivel.
Károlyi Mihály és Bethlen István jellemrajzait – melyek inkább emberi vonásaikat, mintsem életük minden eseményét idézik fel –, e két ember Trianon előtti és utáni szereplését Cartledge a munka keretének megszorításai miatt csak röviden vázolhatta. Magyar történelmi – pontosabban: történetírói– szempontból e munka érdeme elsősorban nem új életrajzi adatok feltárásából áll, hanem írójának szerteágazó műveltségéből, és mély emberismeretéből fakadó két jellemrajza minőségéből. Bethlen Istvánhoz hasonlítva Károlyi Mihály nem rendelkezett államférfiúi képességekkel; politikai
pályafutása rövidebb volt, mint Bethlené, akinek a szerepe végül el is halványult, és élete tragikus véget ért. Engedtessék meg nekem, magyar születésű történetírónak, hogy hozzáfűzzem:
szomorú, hogy Károlyinak szobra és utcaneve van Budapesten, míg
Bethlennek hagyományos sírja sincs.
Cartledge könyvének fő értéke és érdekessége Trianon előzményeinek, még inkább következményeinek új adatokkal és mélyreható összefüggésekkel gazdagított leírása, főleg az akkori angol szemszögből. Aránylag kevés magyar munka merítette ki a korabeli francia, angol, olasz és kisebb mértékben amerikai antantpolitika Magyarországot illető tényezőit és vonatkozásait.
Angol nyelven jelentősek e szempontból Harold Nicolson (Peacemaking) naplójegyzetei, és Margaret Macmillan (Paris, 1919) kitűnő összefoglaló könyve; most mindezekhez lényegesen hozzájárul – és magyar szimpátiája miatt különbözik is – Cartledge jelen munkája, leginkább annak a párizsi tárgyalásokról szóló része. Ez, valószínűleg nem véletlenül, a leghosszabb fejezet.
Lényegét összefoglalva: sajnálatosan döntő fontosságú volt nem csupán a magyarellenes propagandák sikere és a magyar nemzetmentő politika erőtlensége, hanem az is, hogy az immár majd másfél évig tartó párizsi békekonferenciák tagjai fáradtak és fásultak voltak. Ergo: a Magyarországgal foglalkozó döntéseik igen gyakran gyors és felületes nemtörődömségük következményei lettek.

Mindehhez jelentősen hozzájárult az elvesztett magyar presztízs és a háborút követő siralmas magyar események sora – ezt én fűzöm hozzá Sir Bryan Cartledge országunk történelmét mélyen megértő könyvéhez.

John Lukacs