Mi a koffein előnye? - A kávé okozta feszültség a kávézás egyik negatív mellékhatása, melyre érdemes odafigyelni. Orosz kutatók szerint a kávézás serkentő hatásának egyik mellékes, de negatív hozadéka, hogy feszültebbé, idegesebbé válhatunk. Mióta a kávézás elterjedt szokássá, sőt egyfajta segédeszközzé vált a tudósok próbálják megfejteni, hogy mi lehet a koffein titka.
De nem csak erre keresik a választ, hanem arra is, hogy a kávéfogyasztás esetében milyen változások következhetnek be viselkedésünkben. Ez utóbbi területen végeztek kutatásokat orosz kutatók is.Kísérleteik alapján úgy vélik, a kávé ugyan jó stimulálószer, de mellékhatásaként sokkal inkább hajlamosak lehetünk idegességre, ingerlékenységre. A feltételezés bizonyítására szolgáló kísérletet ugyan nem embereken végezték el, hanem patkányokon, de esetükben figyelemreméltó eredményeket tapasztaltak.
A kísérleti állatokat két csoportra osztották természetük szerint. Az egyikbe azok kerültek, amelyek nyugodtabb természetű patkányok voltak, míg a másikba a sokkal aktívabb egyedek.Ez utóbbiakat ráadásul elkülönítették a társaiktól, mivel a patkányok számára a magány nehezen tolerálható állapot. Így a koffein hatásáara a viselkedésükben bekövetkező változások sokkal egyértelműbben jelentkeznek - vélték a kutatók.
Majd a patkányok számára 0,1% koffeint tartalmazó kávét adtak. Hogy biztosan megigyék, más folyadékot a kísérlet ideje alatt nem kaptak.A fokozódó aktivitás mérésére az állatok ketreceit egy sötét és egy világos részre osztották. Világosságban a patkányok aktívabbak, mint sötétben. Az állatok aktivitásának változása pedig abból megállapíthatóvá vált, hogy mennyi időt töltenek a világos ketrecrészben.
Az eredmények azt mutatták, hogy az egyedül lévő, természetüknél fogva aktívabb patkányok sokkal érzékenyebbek voltak a koffein hatására. Ugyanakkor egy idő után a rendszeres kávézástól szervezetük hozzászokott a koffeinhez.A másik csoport esetében teljesen mást tapasztaltak. A nyugodtabb patkányok egyre ingerlékenyebbekké váltak a rendszeres kávéfogyasztás hatására.
Érdekes hozadéka volt a kísérletnek, hogy egyik csoport tagjai sem váltak kávé-függővé a rendszeres koffeinfogyasztás miatt. Sőt, az aktivitási szintjük is változatlan maradt, miután nem jutottak több koffeinhez.Az eredmények alapján az orosz kutatók úgy gondolják, hogy az emberi idegrendszerre is hasonló hatással lehet a rendszeres koffeinfogyasztás. Legyen az akár a reggeli teában, kávéban vagy csokoládéban.